A székely írás, más szóhasználatban a székely-magyar rovásírás vagy magyar rovásírás az alfabetikus elvekre épülő írásrendszerek egyike, amelyet a székelyek, esetleg a magyarok többi csoportja is használt a latin írás előtt/mellett. A feliratokat leggyakrabban különböző anyagokba, például fába és kőbe karcolva lehet megtalálni. Eredete tisztázatlan, a korábban általánosan elfogadott álláspont szerint a türk rovásírásból fejlődött ki, mára megfogalmazódott a belső székely eredeztetés vagy az ókánaánita/föníciai írással való direkt kapcsolat feltételezése. A legkorábbi és leggyakoribb rovásírásos leletek Székelyföldön maradtak fenn.
Története
A nyelv tanúsága
A rovásírás eredete jelenleg tisztázatlan, és számos vitát indított. Ha megvizsgáljuk az írással kapcsolatos magyar szókincset, felismerhető, hogy a kérdéses szavak etimológiája kevés segítséget nyújt a probléma megoldásában, és nem érdemes messzemenő következtetést levonni belőle:
- ró: (1211, településnév) finnugor kori szó;
- olvas: (1372 után) finnugor kori szó, eredeti jelentése (meg)számol;
- ír: (1372 után) vitatott eredetű – vagy jövevényszó egy csuvasos török nyelvből, vagy azonos az irt/arat szó tövével, jelentése az irdal = bevagdal értelemben őrződött meg. Az irt/arat a maga során vagy ősi, uráli kori szó, vagy jövevényszó egy török nyelvből;
- betű: török jövevényszó, kései előfordulása (1416 után) viszont akár a honfoglalás utáni türk eredetet is megengedi.
Türk elmélet
A rovásírás származásáról szóló "türk elmélet" szerint a székely írás a belső-ázsiai türk rovásírással áll kapcsolatban. Az elgondolás eredeti formája Sebestyén Gyulától és Németh Gyulától ered.
Szerintük az alfabetikus írások közé tartozik, elvont őse a föníciai ábécé – így rokonságban áll a héber írással, a latin ábécével és a többi jelentős ábécével is. A magyarsághoz hosszú vándorút során jutott el az írástudás: először az arámiak (arameusok) átvették a föníciaiaktól az írást (arámi írás); tőlük a szíriaiak (szíriai ábécé); majd a szogdok (szogd ábécé); és végül a különféle török népek (türk rovásírás).
A türk kapcsolat az idő előrehaladtával egyre kevésbé volt meghatározó elem a rovásírás eredetéről szóló művekben:
- Sebestyén Gyula 22 ótörök, illetve székely betű között állapítja meg, hogy a betűpár „egymással rokon”
- Németh Gyula négy székely jel esetében (n, s, sz, ë) tökéletes egyezést figyel meg, de kétségtelennek látja, hogy „nagyjában a többi egyeztetés is helyes”.
- Ernst Doblhofer 14 betűpárt rokonítana egymással
- Sándor Klára a négy tökéletes egyezés mellett az írásszabályozó elvek („graphotactics”) részleges párhuzamosságára figyelmeztet
- Róna-Tas András még tovább csökkenti a párhuzamot: „A keleti türk rovásírással kifogástalanul csak két igen egyszerű betű (az sz és az n) egyeztethető”.
Az 1990-as évekig uralkodó türk elmélet hívei úgy vélték, a magyar törzsek 600 körül vették át a rovásírást, amikor délnyugatra,a Fekete-tenger keleti partvidékére költöztek korábbi területeikről. Szerintük a magyar rovásírás szinte bizonyosan a türk rovásírásból ered: ezt a göktürkök földrajzi értelemben vett közelsége is bizonyítja. 13 rovásjel meglehetősen hasonlít a fentebb említett írásrendszer betűire; néhány azonban feltehetően a görög ábécéből ered, mint például az 'eF'.A fennmaradó, nem kis rész valószínűleg belső fejlődés eredménye.
Az Írástörténeti Kutatóintézet által 1993-ban kiadott, Simon Péter (az ELTE tanszékvezetője), Szekeres István és Varga Géza írástörténészek által írt "Bronzkori magyar írásbeliség" c. kötet leszámolt az ótürk eredeztetés teóriájával. A kötet megjelenését követően Róna-Tas Andrástól Sándor Kláráig kutatók sora változtatta meg a korábbi álláspontját és tekintette (az arameus-ótürk-glagolita származtatás helyett) ismeretlen eredetűnek a székely rovásírást. 1993 óta csak az "alternatív" szerzőknek van alátámasztással rendelkező eredetteóriájuk.
A korábbi kutatásokat összegző Sándor Klára így foglalja össze a türk kapcsolatot: "a székely rovásírás nem vezethetõ ugyan le közvetlenül a keleti türk rovásírásból, de a kettõ távolabbi rokonsága is nehezen cáfolható a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján." Magyarán, a székely és a türk rovásírás között nem szülő-gyermeki, hanem közös őssel rendelkező unokatestvéri viszony áll fenn.
Sándor Klára a székely rovásírás eredetének megoldását az avar és a honfoglalás kori Kárpát-medencei írások tanulmányozásától várja:
"A székely rovásírással kapcsolatos problémák közül talán a legtöbbet vitatott eredetének a kérdése. Tudomásul kell azonban vennünk, hogy az írás eredetéhez kapcsolódó problémák megoldatlanok is maradnak, amíg nem sikerül megtalálni azt az írásrendszert, amely erõsen valószínûsíthetõen a székely rovásírás õsének tekinthetõ. A Kárpát-medencében újabban talált avar és honfoglalás kori rovásírásos leletek lassú szaporodása némi reményt adhat arra, hogy ez egyszer majd sikerül."
Vékony Gábor azt az elméletet vallja, hogy a székelyek a szkíták leszármazottai, akik a nyugat felé vonuló magyarokhoz csatlakoztak. Ezt támogatná a székely és a szaka (szkíta) népnevek hasonlósága. Vékony szerint feltételezhető, hogy a székelyek eredetileg a frank Pannonia - azaz a Nyugat-Dunántúl - területén laktak, ez jól magyarázná csoportonkénti elkülönülésüket a többi magyar nyelvűtől. Írásuk, a székely rovásírás az avar kori rovásírás egyenes folytatása, amelyre hatott a kazár írás:
"Szórványos leleteink alapján úgy látszik, hogy a 9. század végén a Kárpát-medencébe került kazár (és a tőle külön kezelendő halomi típusú?) írás hozzájárult a korábbi Kárpát-medencei írásismeret megerősödéséhez és feléledéséhez, s a kettő ötvöződése alakította ki a székely rovásírást."
Késő középkor, 896–1526
A 896 utáni század a magyar állam felemelkedésének szemtanúja volt. A hét magyar törzs immár véglegesen letelepedett a Kárpátok koszorúja által övezett medencében, megalapítván a Magyar Fejedelemséget.
A 10. századból kézzelfogható régészeti leletek tanúsítják a rovásírás jelenlétét a honfoglalók között. Ezek közé tartozik a homokmégy-halmi emlék, amit egy egykori fejedelmi központ tárgyi maradványai mellett találtak meg. A rövidke felirat egy csontból készült tegezszájon áll; a rossz állapot miatt azonban eddig érdemi megfejtését még senki sem tudta megadni.
Szent István megkoronázása és a Magyar Királyság létrejötte (1000) magával hozta a nyugati kultúra rohamos terjedését, és a latin ábécét is. Minthogy azonban az utóbbi csupán egy szűk réteg osztályrésze volt, a rovásírás még évszázadokig fennmaradt vidéken, a köznép körében. Első említése történeti munkákban Kézai Simontól származik, krónikája megemlékezik arról, hogy a székelyek és a blakok közös írást használtak.
A teljes ábécé első lejegyzése 1483-ból származik – ez a nikolsburgi ábécé. Nevét onnét kapta, hogy a ma Mikulovnak nevezett Nikolsburgban őrizték. A 20. században egy árverés során az Országos Széchényi Könyvtár a dokumentumot megvásárolta. Az ábécé 46 betűt, köztük számos ligatúrát sorol fel.
Az 1526 és 1850 közötti időszak
Az
énlakai rovásfelirat (1668): „
egy az isten georgyius musnai diakon”
1526-ban Magyarország elvesztette a mohácsi csatát, s ezzel mélyreható változások indultak meg Közép-Európában is, az ország három részre szakadt.
Kétoldalú folyamat játszódott le: a magyarországi területeken a rovásírás gyakorlatilag az 1500-as évek végére teljesen kiveszett, míg Erdélyben ellenben továbbra is fennmaradt, ugyan már csak úgy, mint a népművészet egyik eleme.
Az első viszonylag szakmai jellegű, a rovásírásról szóló értekezést Telegdi János írta meg 1598-ban, műve címe: Rudimenta Priscae Hunnorum Linguae. A korra jellemző kérdés-felelet stílusban íródott latinul, de rovással írt szövegeket is tartalmaz, például a Miatyánkot. A könyvecske nyomtatásban sohasem jelent meg, kéziratos másolatokból ismert.
Az 1668-as énlakai felirat az unitárius templom kazettás mennyezetéről származik – szép kidolgozása miatt a mai napig a rovás egyik jelképe.
A 17. század és a 19. század között rovásírásos feliratok Kibéden, Csejden, Makfalván, Szolokmán, Marosvásárhelyen, Csíkrákoson, Mezőkeresztesen, Nagybányán, Tordán, Kecskeméten és Kiskunhalason is keletkeztek – majd a modern oktatás teljes elterjedésével az írás ezen formája mintegy 1850-re feledésbe merült.
Kutatása
Középkori,
11. századi rovásírásos lelet. Olvasata „
mihály isten szentje”
A rovásírásról Kézai Simon után több magyar történetíró is megemlékezett, többek közt Thuróczy János 1488-as művében is: „a mi időnkben is e nemzet egy része, amely az ország erdélyi határain lakik, bizonyos jeleket ró fára, és az efféle írásmóddal betűk gyanánt él.” Őt a sorban Bonfini, Oláh Miklós, Szamosközi István és mások követik.
Tudományosan először minden valószínűség szerint Orbán Balázs néprajzkutató vizsgálta – ő fedezte fel az énlakai feliratot is székelyföldi kutatóútja során. Fischer Károly Antal 1889-ben jelentette meg „A hunn-magyar írás s annak emlékei” című tanulmányát, amiben a különféle betűalakok összehasonlítását végezte el, valamint összegyűjtötte az általa ismert lényeges leleteket.
Sebestyén Gyula érdeklődése már a 20. század kezdete előtt a rovásírás felé fordult, míg végül 1909-ben kiadta a „Rovás és rovásírás” nevű kötetét, amelyben egybegyűjtötte mindazt a tudományos eredményt, amit addig ő és elődei elértek. A Magyar Tudományos Akadémia megbízásából ezután jelentette meg a „A magyar rovásírás hiteles emlékei” című művét (1915). Ebben meglehetősen szigorúra szabta a »hitelesség« követelményét, ami a kor hamisítási botrányai után meg is érthető. A könyv albumszerűen tartalmaz hasonmásokat az eredetikről.
Sebestyén után gyakorlatilag jóformán az 1960-as évekig senki sem foglalkozott a rovásírással. Ezután főként a laikus kutatók érdeklődtek utána, nem kevés ún. „alternatív elméletet” alkotván, melyek többsége kellő kritikával kezelendő.
A rovásírás kutatása napjainkig sem fejeződött be. Az 1980-as, 1990-es évek számos új lelet felfedezésével jártak együtt. A legutóbbi, szakmai szempontból is értékes, a témáról szóló monográfiát Vékony Gábor adta ki 2004-ben, de még mindig léteznek eldöntetlen kérdések.
Működése
Néhány lehetséges ligatúra
A rovásírás alfabetikus elveken jelöli a hangokat: minden hanghoz egy betűt rendel. A sor a legtöbb esetben jobbról balra halad, de ritkán lehet látni balról jobbra haladó emlékeket is. Az utóbbi esetben az írásjegyek függőlegesen tükrözendők. Kis- és nagybetűk közötti különbségtétel nincs, noha néha a tulajdonnevek kezdőbetűjét szokás volt kicsit nagyobbnak írni.
Különleges tulajdonsága a ligatúrák kiterjedt használata. Ez minden bizonnyal arra vezethető vissza, hogy hely szűkén az egymás mellé került betűk szárait összevonták. Leggyakrabban ez a sűrűn használt szótagoknál történt meg, mint például az alább látható „le”-nél:
A helymegtakarításra még egy módszer alakult ki: a magánhangzók kihagyása bizonyos esetekben (hangugratás). Az e, mint a leggyakoribb magyar magánhangzó, általában emiatt ki is maradt. Egységes hangrendű szavaknál az első magánhangzót írták csak ki, mert a következő könnyen kitalálható. Ha a szón belül hangrendváltozás történt, az első más hangrendű betűt kellett kiírni. Az esetben, ha két szó között azok mássalhangzói alapján nem lehetett különbséget tenni, a magánhangzók jelölendők voltak, csakúgy, mint a szóvégiek.
A mássalhangzók vagy magánhangzók hosszúságának jelölése nem volt általános. Egyes mássalhangzókat jelölő betűk két alakkal rendelkeztek (például k és s); ezek közül az átiratban az aK formában megadottak mély magánhangzók után voltak írandók, míg eK alakjuk a magasak után.
A rovásbetűk különleges részét alkotják a capita dictionum jelek, vagyis a „mondatok fejei”. Pontos használatukról jelenleg nincsenek megfelelő információink.
Betűk
Az alábbi táblázat bemutatja a Forrai Sándor féle ábécét, és a mesterségesen összeállított rovás kiterjesztett szabványt (ami egyben a legutolsó unicode szabványtervezet magja). A betűk a balról jobbra haladó írásnak megfelelőek. Jobbról balra haladó írás esetén a betűk függőleges tengely mentén tükrözendők.
A székely-magyar rovás és a magyar latin betűs írás párhuzamos használata miatt létezik egy konvergencia a két ábécé között: számos rovásíró szereti ugyanazon betűket használni a rovásban is, mint ami a szabványos latin betűs ábécében megtalálható. Ennek a konvergenciafolyamatnak az utolsó állomása hat hiányzó karakter (a nevük: DZ, DZS, Q, X, Y, W) kifejlesztése volt az utolsó másfél évtizedben és a használatuk népszerűvé vált a rovásírók egy részének körében.
Magyar ábécé latin betűkkel | a | á | b | c | cs | d | dz | dzs | e | é | ë | f | g | gy | h | i |
Székely-magyar rovásírás Forrai-féle változat |
|
|
|
|
|
|
– |
– |
|
|
– |
|
|
|
|
|
Székely-magyar rovásírás Unicode szabványtervezet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Magyar ábécé latin betűkkel | í | j | k | ak | l | ly | m | n | ny | o | ó | ö | ő | p | q | r |
Székely-magyar rovásírás Forrai-féle változat |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
– |
|
Székely-magyar rovásírás Unicode szabványtervezet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Magyar ábécé latin betűkkel | s | sz | t | ty | u | ú | ü | ű | v | w | x | y | z | zs | |
Székely-magyar rovásírás Forrai-féle változat |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
– |
– |
– |
|
|
Székely-magyar rovásírás Unicode szabványtervezet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Számrovás
A magyarok körében a számok lejegyzésére is elterjedt egy írásmód: a számrovás. Szorosabb összefüggésben nem áll a betűírással – olyan emlékek nem is ismertek, amelyeken a betűk és számok együtt szerepelnek. Van azonban egy 1576-ban készített tanítótábla, amelyen együtt szerepel rovásírást oktató szövegekkel, mutatva a kettő összetartozását.
A magyar számírás minden bizonnyal az ujjakon való számlálásból ered, de akár a százezer is lejegyezhető. A jelölés egyszerűen, additív elven történik: a számokat 1-től 4-ig megfelelő számú egyenes vonás képviselte; az 5 jele a V vagy néha a /; A 6-tól 9-ig terjedő számokat az 5 és a szám valamint az 5 különbségének jelével lehet írni (például IIIIV = 9). 100-ig ugyanez a szisztéma érvényesül.
A 100 után ellenben a leírás módja már félig-meddig fonetikus. Példaként vehető a 2345 leírása. Az ezresek jelölésénél előbb azt kell leírni, hogy hány ezres van: jelen esetben 2, ennek megfelelően kitesszük a helyes jelet, majd utána leírjuk az ezer szimbólumát. A százasoknál hasonlóan járunk el: az ezresjel után leírjuk a százasok számát, majd a százasjelet. A hátralévő részt a már ismertetett additív módon jelölhetjük, a százasjel után. Mindezeknek megfelelően a 2345 a következő alakot veszi fel: .
A számírás ezen kezdetleges módjának elterjedtségére jellemző, hogy közmondások is megemlékeznek róla, mint például a „Sok van a rovásán.” Hasonló elvekre épülő számírást más népek is alkalmaztak, például a csuvasok, egészen a 20. századig (csuvas számok), továbbá az etruszkok, majd a rómaiak is.
Napjainkban
Napjainkban számos laikus ember érdeklődését felkeltette az írás ezen formája, változatos okokból. Legtöbben a legkézenfekvőbb módon titkosírásként használják, vagy a népi-nemzeti hagyományőrzés keretében ápolják ennek az érdekes kultúrtörténeti tényezőnek az emlékét. A 20. század első felében Magyar Adorján összegyűjtötte a már létező betűalakokat, és általánossá tette, hogy az egyik változatot a rövid, a másikat ugyanazon hang hosszú párjának leírására használják.
A germán rúnák és a rovásírás között vonható egy nyilvánvaló párhuzam: egyik sem maradt ki a politikai okkultizmus tárgyköréből. Az előző évezred végén számos különleges elmélet és megállapítás született a magyar írással kapcsolatban. Nevet adtak az egyes betűknek a rúnák mintájára – ez történetileg azonban teljesen megalapozatlan, hiszen az eredeti betűnevek egy sémi nyelv szavai voltak, és érthető módon a magyar nyelvig ezek az elnevezések nem jutottak el.
A rovásírást ezenkívül néhányan misztikus eredetűnek tartják, vagy éppen a világ összes írása ősének (Varga-féle rovásírás-elmélet); megint mások különféle módokon próbálják beilleszteni a magyar mitológia világába.
1998-tól rendez a Forrai Sándor Rovásíró Kör versenyeket diákok számára a rovásírás népszerűsítésére. Az országos döntőre az egész Kárpát-medencéből érkeznek versenyzők.
2003. június 21-én Csíkszeredában tartotta a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága a Quo vadis Székelyföld? konferenciát, amely megfogalmazta Székelyföld és a székelység autonómia, azaz önrendelkezési törekvéseit. Ennek részeként javasolta a Székely Nemzeti Tanács létrehozását, zárónyilatkozatában pedig kérte: „... székely településeink önkormányzati testületeit, hogy a helységtáblákon tüntessék fel a települések nevét a székely rovásírással is!. Az első rovásos táblaállító mozgalom a Forrai Sándor Rovásíró Kör nevéhez köthető, az általuk kezdeményezett és megvalósított táblák "települési beköszönő táblák", nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon, Felvidéken is jelen vannak. A Magyarok Szövetségén belül is indult táblaállítási mozgalom. 2010 júliusától pedig a Rovás Alapítvány a rovásos közúti tájékoztatótáblák állításának legkedvezőbb ügymeneti módját dolgozta ki, valamint elérhetővé tette minden település számára saját rovásfeliratos helységnév-tábla tervezetét.
2008. július 12-én a két legnagyobb rovásíró egyesület, az Országos Ómagyar Kultúra Társaság Rovásírás szakosztálya és a Forrai Sándor Rovásíró Kör képviselői dr. Hosszú Gábor közreműködésével kötöttek egy megállapodást, amelyben egyesítették az ábécéiket. Ezt követően megalakult az interneten szerveződő Magyar Rovásírók Közössége, aminek legfontosabb tevékenysége a 2008. október 4-i Élő Rovás Tanácskozás volt Gödöllőn. Ennek eredménye az új szabványtervezet magja,melynek ábécéje fentebb látható a régebbi Forrai-féle ábécével együtt.
Fontosabb régészeti leletei
A homoródkarácsonyfalvai felirat, 1200-as évek
- A legkorábbi lelet Homokmégyről, 10. század
- A pécsi rovásírásos címerpajzs.
- A Luigi Ferdinando Marsigli által 1690-ben lemásolt, eredetileg kb. 1450-ben készült rovásírásos botnaptár:
-
- „Küskarácson, Szentkereszt, Pál, Antal, Piroska, Fábián, Ágnes, Inceh, Pál, Bréda, Bódogasszony, Balázs, Ágota […]”
-
- „A eB eC […] Amen.”
-
- „Úrnak születésétül fogván írnak ezerötszázegy esztendőbe. Mátyás, János, Estyán kovács csinálták. Mátyás mester, Gergely mester csinálták […]”
-
- „Ezer öcáz tizenöt esztendőben irták. Lászlo kiraly öt kevetét vártták it. Bilaji Barlabás ketö esztendejik it valt, nem tön császár. Keteji Székel Tamás irta: inet Szelimb török császár itet ben száz loval. ”
- Az énlakai unitárius templom felirata, 1668-ból:
-
- „Egy az Isten. Georgyius Musnai diakon.”